2016. május 31., kedd

Ismét az aktìv széntablettárôl

Egyszer ìrtam erről pár sort, de most úgy gondoltam, hogy ideje lesz a narancsbőr ellenes hatását is megemlìteni. 1 hete határoztam el, hogy kipróbálom hasmars nélkül is, hiszen elvileg képes megkõtni rengeteg méreganyagot a szervezetben. A másik nem elhanyagolható képessége az, hogy azokat már nem engedi visszaszìvódni.

Nos naponta 1 tablettát paszìrozok szét 2 kiskanál segìtségével. Ezt nyakonõntöm fél liter vìzzel, majd jól õsszekeverem őket. Ilyen formában nem lesznek feketék a fogaink. Fontos, hogy sok folyadékot igyunk és legalább az első nap ne együnk semmit. Egy jôtanács, igyekezzünk a mellékhelység kõzelében tartôzkodni, mivel a szervezetük elég erős méregtelenítėsi akciôba kezd majd, illetve az egésznapos vìzivás is indokolni fogja, de megéri. A méreganyagok csökkenésével , szervezetünk nyirokkeringėse is erősödni fog, amelytől szépen elsimulnak a gödröcskék és hepehupák is.  2. Nap igyekezzünk gyümölcsõt enni, amely kicsit rostosabb, de pótolhatjuk rostos gyümölcslékkel is. A 3. Naptól ehetünk bátran, de kerüljük a zsìros ės cukros ételeket.

2014. április 12., szombat

Úgy gondoltam hogy.......

Ezt most gyorsan megosztom veletek. Lesz aki örülni fog neki és lesz aki nem. Újra belevetettem magam a kozmetikumok világába és Oriflamezni kezdtem. Első rendelésem alkalmával rendeltem egy csodaolajat magamnak,amit ajánlanak hajvégápolónak, tusolás utáni ápolónak valamint masszázsolajnak is. A termék gyömbér kivonatos és illatát tekintve is elég erőteljesen érezhető eme növény minden csábereje. Mint tudjuk a gyömbér fokozza a vérbőséget kívül és belül , ezáltal  gyorsítja az anyagcserét. Kipróbáltam és engem meggyőzött. Az első használat után másnap reggel a combomon a bőr sokkal puhább és feszesebb lett. Elég volt belőle egy kicsi is. Bár olaj mégsem lesz olajos, zsíros bőr utána. A termék elfogadható árban van és ami a legfontosabb nem elfed hanem korrigál. Én csak ajánlani tudom. Paramétereit tekintve 150ml-es  normál áron 1999 Ft ,  6. katalógusban csak 1199 Ft lesz  ( 2014.04.15 - 2014.05.05 között )




Ha tetszenek a termékek,de szeretnéd őket olcsóbban megvásárolni akkor arra is van lehetőséged, de akár továbbfokozva lehetsz az Oriflame új szépségtanácsadója. Évente sok ajándék a katalógusokból melyek átlag értéke 34.000 Ft körül van. Az közvetlen értékesítési jutalékot fölött külön jövedelmed lehet, amely teljesen korrekt módon lett kialakítva. Itt nem azok keresik a legtöbbet akik már régen elkezdték, valóban teljesítményarányos a kereset. Nem kell vállalkozói hozzá , a belépés díjtalan . Online betudlak regisztrálni és miután megkaptad a kódot már rendelhetsz is.

Ha szeretnél élni valamelyik lehetőség egyikével akkor vedd fel velem kapcsolatot valamelyik elérhetőségemen. 

Kápolna Rita
email : tucika77@gmail.com
mobil: +36306551225
skype: tucika77



2013. augusztus 12., hétfő

Nyirokrendszer frekvenciája

Ugye gyors voltam és máris hoztam neked egy nagyon jó kis hangot ! Ez a hang a nyirokkeringésedet fogja normalizálni . Ha a detoxikáló hang után vagy közben átmasszírozzátok a kezelendő testrészt akkor még hatásosabb lesz . A 2 hangot ne hallgassátok közvetlenül egymás után . Pár óra különbség tökéletesen megteszi, én legalábbis így teszek . Próbálok egy kis segítséget adni ahhoz, hogy a kevesebb pénzzel rendelkezők is megtalálják számításaikat.

Akkor lássuk a medvét vagyis inkább az új kedvenc hangjaink egyikét :)


Nyirokrendszer stimulálása



Méregtelenítsünk binaural beats hangokkal

Google Analytics Alternative


Pár napja próbáltam ki ezt a módszert, de szerintem meggyőzött, remélem neked is használni fog. Binaural beats egy hanghullám féle, mely megváltoztatja agyhullámaidat és normális értékre állítja rezgését. Ez létezik minden testrészre, szervre legyen az külső vagy belső. Sokan nem hisznek benne, bevallom őszintén én egy szívprobléma miatt próbáltam ki a biorezonanciás állapotfelmérést. Sajnos olyan szinten voltam már , hogy pár lépés után kifulladtam .......... nahh nem az életéveim száma miatt. 30-as éveim elején voltam a kezelésen. Nem volt olcsó 2 óráért fizettem 9000 Ft-ot . Megérte , már az első napon kaptam levegőt , a lépcső sem jelentett problémát . Annak a rendszernek az a lényege, hogy a 2 csuklóra illetve a 2 bokára pántokat raknak , amely összeköttetésben van egy laptoppal. De most kanyarodjunk vissza ahhoz amiről mesélni akartam. Ezeket a hangokat fülhallgató vagy fejhallgató segítségével tudjuk használni. Többféle időtartamban vannak , lehetnek 20 percesek , 1 órásak is. Első pár alkalommal ajánlanám majd az 1 órás verziót naponta 1x  kb. 1 hétig.  majd a továbbiakban a booster verziót naponta 1-2szer kinek ,hogy esik jól. Az első pár alkalommal a nyelvtövénél lehet majd érezni némi kellemetlen fémes ízt , akinek régi típusú fogtömése van illetve sok klóros csapvizet iszik , azok intenzívebben fogják érezni. Hallgatása közben bármit csinálhatunk , de talán a leghatásosabb az első alkalmakkor lepihenni csukott szemmel , vagy csak egyszerűen leülni egy kényelmes fotelba és figyelni a hatást. Ne rettentsen el senkit a lepedékesebb nyelv ez csak jó jel, okozhat némi kiütést is. A hangfrekvenciákra most nem térnék ki , mert nem akarok butaságokat írni , de ezt mindenki megtalálja a neten. Felteszek 1 órás verziót és a 20 perces booster verziót is :) természetesen mellékelek egy olyan lehetőséget is amellyel le is tudjátok tölteni.

Nyirokrendszerre ható videót is mellékelek majd de azt a következő posztban ;)

Detoxikáló 1 órás verzió

Detoxikáló 20 perces verzió

mp3 downloader and converter free

2013. március 20., szerda

Aktív szénnel vagy mégsem ......

Nemrégen olvastam egy cikket miszerint az aktív szén lehet a leghatékonyabb egyben legkíméletesebb méregtelenítő. Valahogy úgy érzem, hogy van ebben valami. A gondolat abból ered miszerint aktív széntablettához akkor nyúlunk amikor bélrendszerünk némi baktériumos illetve vírusos támadásnak esett áldozatul . Szerintem sokan ismerjük ezt a jelenséget. Mivel a nehézfémeket is megköti a szervezetben így áldásos hatást fejt ki. Szépen rendbe hozza az embert. A javaslat úgy szólt, hogy naponta reggel-este lefekvés előtt vegyünk be 1-1 tablettát mellette igyunk bőséges folyadékot főként tiszta vizet. Próba szerencse. Vannak viszont olyan orvosok , természetgyógyászok akik egyátalán nem javasolják a széntablettát még akkor sem amikor úgy érezzük, hogy muszáj mert a mellékhelyiséget nem tudjuk mindenhová magunkkal cipelni. Az ő álláspontjuk szerint aminek ki kell jönnie , hagyni kell semmivel sem szabad belenyúlni a szervezet öntisztító folyamataiba. Hamar hozzá lehet szoktatni a szervezetet. Kicsit lehet , hogy elkanyarodtam a narancsbőr irányából, de ezt a gondolatot is szerettem volna megosztani .


2013. január 19., szombat

Mézes fahéj tisztító és fogyókúra



Hozzávalók :

1 rész fahéj (1/2 vagy 1 teáskanál)
2 rész feldolgozatlan, nem kezelt (legjobb a házi) méz (1 vagy 2 teáskanál)
1 csésze víz

A vizet forraljuk fel, öntsük a fahéjra és takarjuk le.
Hagyjuk állni 30 percig, hogy hűljön.
Ezután adjuk hozzá a mézet. Soha ne tegyük a mézet a forró italba,
mert a meleg elpusztítja a méz hatóanyagait.

Az ital felét lefekvés előtt igyuk meg, a másik felét takarjuk le és
tegyük hűtőbe.

Az eltett italt reggel igyuk meg hidegen vagy szobahőmérsékleten.
Ne melegítsük újra!

Ne adjunk mást ehhez a recepthez, citromot se!
Nem kell napközben többet inni, mert hatását este és üres gyomorra fejti ki.

A méz és fahéj keveréknek tisztító hatása van, megöli a baktériumokat,
parazitákat, mérgező anyagokat.

Hatását elsőként a teljes kitisztításban fejti ki, majd jön a fogyasztás.
Egyes esetekben a tisztításnak a méreg távozásával lehetnek következményei, ilyenkor vegyük vissza az adagot (méz-fahéj) vagy tartsunk szünetet.

A legtöbb embernél működik.
Centimétereket fogyaszt, mielőtt még kg-ban észrevehető lenne.

2013. január 15., kedd

Próbáljuk kihagyni a mesterséges édesítőszereket

Pár dolog ami az ásványvíz mellett illetve a mindenféle adalékanyag ellen szól .


Az aszpartám az egyik legveszélyesebb étel adalékanyag.Több étel-gyártó szándékosan félrevezetésként ilyen álnevekkel tünteti fel mint például: "természetes ízesítő", "fűszerek", "élesztõ kivonat", "szója fehérje kivonat", "textured protein" stb. De a káros adalékanyagok sorát lehetne tovább folytatni a Saccharin-nal.

Az
aszpartám mellékhatásairól szóló jelentések teszik ki. Ezekben többek között szerepel fejfájás, hányinger, hasi fájdalmak, kiütések, fáradtság, alvás-zavar, látás-, hallás-zavar, izgágaság, depresszió, mellkasi bántalmak (szív zavarok, légzési nehézségek), memória-zavar...Jelentések vannak az elhízásra is, amit egy agyi stimulációs folyamat vált ki, tehát az aszpartám, mint reklámozott karcsúsítószer, nemhogy nem az, de pont az ellenkezőjére késztet. Most joggal kérdezheti , akkor most mégiscsak a cukor ? Nem erről szó sincs , hogy miért?
A cukor az emésztés során erjesztő hatású, amikor is ecetsav, szénsav és alkohol keletkezik. Az ecetsav, de főleg az alkohol nagyon erős romboló hatású a bél membránjaira. Az alkohol még a vesét is roncsolja, kihatással van az idegrendszerre. A cukor-fogyasztás savasító hatást vált ki, ennek ellensúlyozására a testben már meglévő ásványi anyagokat kell a szervezetnek előszednie hogy kiigazítsa a pH egyensúlyt. Például nátriumot, káliumot, magnéziumot, kalciumot.

Rendszeres cukor-fogyasztásnál a test kénytelen például a hiányzó kalciumot már a saját csontjaiból is előszedni, ezzel csontritkulást okozva és súlyosbítva a fogszuvasodást, amit eredetileg a cukor erős savassága váltott ki.
Ha szüksége támad édességre, akkor fogyasszon szezonális gyümölcsöket, édesítésre használható a hőhatás nélkül kivont méz.
Ha további édességre vágyna, akkor fogyasszon datolyát, mazsolát, szárított fügét.

Csokoládé helyett fogyasszon carob porból készített édesítetlen "csoki"-t, ami szinte ugyanolyan ízű, színű és nem káros.

Carob porból készített termékeket általában a DM üzletekben avagy a Rossmann üzletekben érdemes venni ,de természetesen 1-2 másik üzletben főleg bioboltokban lehet kapni.
Amennyiben szeretjük az olajos magvakat , akkor ne hagyjuk őket huzamosabb ideig elől , ha lehet akkor azonnal fogyasszuk el őket . Az olajos magvak egy idő után etanolt termelnek az erjedés következtében . 
Nem rég láttam egy dokumentumfilmet melyben arra kerestek választ, hogy a mókusok miért produkálnak néha részeg , bódult állapotot. Nos a válasz ez volt a mogyoró melyet a földön találtak elkezdett erjedni emiatt szegény mókusok igencsak estek keltek.